Barion Pixel

Téli napforduló, Szarvas és a Karácsony. Áldott szép Fényünnepet, Boldog Karácsonyt mindenkinek!

A téli napfordulóhoz (December 21-22.) köthető mitológiai szent állatunk a sólyom és a szarvas.

csodaszarvas16

Valamennyi turáni népnél szent állatnak számít, a Napot és a Holdat agancsán hordozó Szarvas, azt jelezve ezzel, hogy ő vezeti a népet a sötétségből a világosságba. A legsötétebb nap éjjelén az egyre csökkenő erejű Napöreg meghal, egyúttal megszületik a Napfiú, azaz az ezután egyre fejlődő, növő fény, a hosszabbodó nappalok jelképe, amit virrasztással ünnepeltek. Erre a hitre épült rá a mostani kereszténység Jézus-mint Napfiú, Istengyermek születése, ezt ünnepelvén az éjféli mise. A csillagászok szerint nem karácsonykor született Jézus valójában, de a meglévő ősi rituálékba így tudták szépen beilleszteni és elfogadtatni az új hit csíráit.

betlehem

A sólyom mint Napisten madara oda-vissza utazik a Nap és a Föld között, közvetítve a Napisten akaratát, áldását az emberek felé, az emberektől pedig a kérést, köszönetet és a Hálát , Napisten felé.

IMG_6635 turul mécs
Áldott Szép Fényünnepet, Boldog Karácsonyt Kívánok mindenkinek!
Teljen sok pihenéssel, békével és szeretettel az év utolsó időszaka, bízzunk benne, hogy mindannyian fejlődhetünk tovább a következő évben és reméljük, hogy jövőre is sok szép újdonsággal örvendeztethetlek  meg Téged és szeretteid!
M.Szabó Anikó
Raku keramikus és lakberendező ( Természetesen ma éjjel én is lesétálok a kedvenc szentendrei kistemplomom éjfélimiséjére, ünnepelni!)

 anikó1

2 Replies on Téli napforduló, Szarvas és a Karácsony. Áldott szép Fényünnepet, Boldog Karácsonyt mindenkinek!

  • Oláh György szerint:

    Kedves Anikó!

    Örömteli Ünnepeket és a lélek, az anyag és a tûz harmóniáját kívánom további munkáihoz is!

    György

    • M.SzabóAnikó szerint:

      Köszönöm szépen, Kedves György, igazán!

      Hasonló szépeket jóérzéseket kívánok munkájához és élete egyéb területein is!

      Üdvözlettel,
      Anikó

Leave a Reply to M.SzabóAnikó Cancel reply

Your email address will not be published.